7945
zövelségreofat KETTES Te TTTTTÉTTÉe temetesXI. 12 SZEGEDISPORTUJSAÁGA GyAC — Előre mérkőzéscpilodusa a büntető-bíróságonAmikor a játékosok feljelentik a vezetőket, mert aztállltották hogy a meccsetBékéscsaba, nopember 7.Nem mindennapi érdekeségüfutball-per került ma a bélcsúbai büntetőbíróság elé. Areplők nemcsak Békéscsabán,nem az egész déli kerületben i:mert személyek. A volt csabaiElőre két játékosa, a Mátyástestvérek jelentették fel az Előrevolt négy vezetőségi tagját, Gyu-lai Mihályt, Viczián Jánost, Mar-kovics. Bélát és Fehér Gyulát ésazzal vádolták meg őket, hogy atavassza játszott GyAC—Élő-re mérkő; n ném fejtették kiteljes tudásukat, lelazsálták ameccset.A perben a Mátyás fivérektöb btanut vonultattak "el, a bi-zonyitás azonban nem sikerült:a bíróság felmentette mind anégy vádlottat és a bünügyi költ lelazsáltákségekben elmarasztalta a Mátyástestvéreket, akik azonban feleb-beztek az itélet ellen s igy azügyben a törvényszék mondjamajd ki az utolsó szót,. Ugyancsak ma tárgyalt a biró-ság egy másik futball-pert. Eb ben Fehér Gyula, a Törekvéstrénere volt a vádlott, TokajiGábor, a CSAK, Előre, CASC, most pedig a MÁV irénere jelen-tette fel, meri állitólag róla ilvenkijelentést teti:— § ezt az mberi méggadja az egyesület?A Bizonyítás azonban itt semsikerült. mire Tokaji visszavontafeljelentését, a — bíróság pedigmegszüntette az eljárást az ügy-ben.befo A vásárhelyi derbiNyilatkozatok a HTVI—HITE november 18-i találkozójáról,Hmvásárhely, november :0.November 18-án lesz a VirIván az őszi vásárhelyi. derbi, Azősi riválisok, z HTVE és a HMTEküzdelme mindig izgalomba hoztamestt.Vásárhely . sportközönségétmég inkább fokozza az érdeklőd.hogy a tobollán nagy ür tátong akét csapat között, a Mankás nagyonleszakadt a Vívótól. ennek ellenéremindkét táborban akaduak olyanok,akik a HMTE-t tartják olyan jónak,mint a VivótAz elmult heti fréningek már aderbi jegyében folytak le. A Mun-kásnuk ugyan előbb még a KEAC-cal kell megütköznie, de nem titkolJa, hogy már egy héttel későbbre ké.szül s akkorru igyekszik javuló for-máját stabilizálni.A Vívó szabadnapos a: derbielőtti vasárnapon, de azért a meg-szokott népes a csütörtöki tréning5 u csatúrsor múr Rudiccsal a cen-terben , próbál", .A Szegedi Sportujság munka-lársa néhány nyilatkozatot gyűjtöttossze a két egyesület táborából aderbi esh töségolrőlWcisz László, a HTVE futbalt-szakosztályának elnöke: Az az érzésem, hogy megvor-jük a Munkást, bár a sporthéko ápo-lása szempontjából legjobb lenne, baugy hozná a sors, hogy a csapatokmegosztozzanak n pontokon, Itt ísazt kell nézni elsősorban, amit vé.leményem szerint mindíg szem előttkell tartani; a HMTE:vel való érintkozésben: a jóviszony megteremtá.ét Erre törekedtem mindig gozaulusz Jenő Szeged, ugyan, hogy még valahányszor ba-ráti jobbomat nyujtottam, mindig akezemre űtöttfek. Mindeuvesetre erő-szn készülünk, a legjobb felallítás-ban szeretnénk harcba szállni ésígyekszünk a durvaságot távolról isEerülm.Patzauer Ede, a HMTE szakosz-tályi elnöke:— Ki tudja még azt, hogy milesz a derbin? A futball szere; ajáték s a HTVE-HMTE mecesrekétszeresen áll ez. Attól függ, tel-Jes csapatunkkal tudunk-e kiállni.Ha a KEAC-meccsen nem sérül megsenki, a kedvünk szerinti csapatottadjuk kiállítani a HTVE ellen.Csupán a balszélső posztjának be-töltése problematikus. ValószinűlegBerdisz kerül erre a posztra, a bal-összekötő S. Kiss lesz, akinek áttörőstilusa esetleges nehéz talajon isérvényesül.A drukkerek táborának kéthangadó" egyéniségét ig megszólal-tattuk.Sándor Ferenc HTV főszurkoló:— Pesszimista vagyok és ugy ér-zem, legjabb — esetben eldönítetlenlesz a derbi eredménye, de ha ugyállítják össze a csapatot, ahogy adrukkerek szeretnék, vagyis Fürdöklenme a kapus, a csatársorban podígSzékoly, Rudics, Sós alkotnú n belsőtriót, — akkon egy góllal megverlíbt-nénk a Munkást,Petrik Sándor HMTE fődruk.koló:— Favorit a Vivó, én entére 2—8 gólos Munkás g:várok, A Munká. ötő és Alapitási év 1913.elemen u. 7, (Klauzáltériösszes SPORTCIKKEKnOláh legyen az égyik bekk, §. Kissa halísorbán szerepeljen, a csatúrsorbaloldala pedig Berdisz—Imre fe!-állításban játszon,Végül a játékosokat kérdeztükmeg:Gonda HTVE: Ha komplettenállunk ki, vagyis, hu kívülállók nemórvényosítik befolyásukat a felálíi-tásnúl, 1—2 gólos győzelmet remél-hotünk.Birá MTA: Sok füg n KEAOCmevostől, De ettől függetlenül, hnsikerül a SZAK olleni formánkatkivágnunk, amikor UWazán esük onbalszoroncso Ütött el bennünket agyőzelomtől, ugy na Vívá mecesennem lesz baj; Még győzhetűnk 18.Szász Foreno,asszsszsssztszzezssezssezesezses—sesVASÁRNAP :FerencvárosSzeged — Sajdt tudósíitónítól, —dindulmas mérkőzés, négypurádós győzelem ulún vosúrunp nSzeged egyik legnagyobb ollenfelé-vel, a Forencvárossal kerül szembe,A szegedi gúrda nem indul esélyte-lenül a küzdelembe, Ha azzal a szív-vel és elszántsággal jútszik, mint alegutóbbi meccsein, a fővárosban is-mét meglepetést csinálhat.A Szeged előreláthatólag ugyan-ubbam az összeállításban. veszi fel aküzdelmet Budapesten a Ferencvá-ros ellen, mint a Bocskai ellen.Győztes csapatot nem szabadmegbolygatni! §A nagy meccsre Szegedről mint-egy 500 drakkert visz a fővárosba afilléres. gyors. 7(A Ferencváros— Szeged mérkő-zésről részletes, helyszini tudósítástközlünk lapunk legközelebbi számácban.)HETI MŰSORA jövő vasárnapi amatőr fordu-ló 12 csapatot állít sorompóba.A páúrositás ez:HMTE-HTVE (2:2, 6:1).SZMÁV—SZTE (— —)KIPAC-SZAK (2:0,KTK—Vasutas (3:1,Móraváros KE (1SZTK—MTK (3:2, 6:1).s A másodosztályban:Déli csoport:KEAC IL-CSZAK II.Postás—Vasutns 2:0, 4:1SZEATC-BTK,MTK II.— Rákóczi (2:G, 1:3),Északi csoport:SZMÁV 1I—SZTE IL (2.0, 4:2). ) KTK II—TIÖE (4:2, 2:0).KAC II.—Remónység,KMÁV-KVSE,KTE taTB (0 ). kVVEVVAGEVAVVAVENEEEAVAESEERE285900GYARMATI MIHÁLYNAKaz ismert futballbirónak vasárun)péjszaka váratlanul meghalt az édes-apja, A sporttársadalom öszinte rész-vóte fordul a rokonszenves sportem.bon felő.JUHÁSZ JANOS,a Móravávos hátvódjátékosavisszaérkezett Szeged haskötő szaküzlete. Női selyemagy választékban. 1 TEEEEEGENEE ZLVINSETSZLEZT SAABET STI TDNYENBEDES TC ENSZ MTE PI EZ NENSZIB ZER EA NOTT LATOS MET ETKISOKfutballbajnoksátKISOK BAJNOKSAGA Tanítóképző vásárhelyi győ-zelmével szilárd vezető helyet foglalel a tabellán, amely így néz kír1. Tanítóképző 6 5 1— 21:5 112. Welsőipar 6 9 8— 10-57-93, Tünyoxi T 85 BA A9AZ 94. Főreál 9 2 65, Hmwhelyi g. 5 2 66, Recálgimn. 51 27. Piarista g. 71 28. Kereskedelmi 5 — 1 Felsőípar—Piaristagímn, 3:0 (I:0)SzAK pálya. — KISOK bajnoki.Biró: Oszítrogonácz,Fe!sőipar: Petz — Rácz, Faragó, —Megyimóri bó, Bukovich —Núlas, Ki Szerváczi, Ta-kács, FürtPiarista: Kupe aj, — Bálint, Kiss, —Futó, Garami, Tóth — Homon-nay, Mecsér, Koczka. Halassy,Hogyor.A mérkőzés első félidejében aPiarista egyenlő ellenfél volt S:Váczi lőtte a gólokat. IparbólPetz, Szabó, Szerváczi; Piaristákbóljók: Kupec, Garami.Kercskedelmi—Reálgimnáziummérkőzés elmaradt. Tanitóképző— Hmvásárhelyigimn.I;0 (050)Hmvásárhely. — KISOR bajnoki.Biró: Nagy M.Tanítóképző: Fellner — Perlaki, Cse-lédes, — Özvegy, Hertelendy,Waldmaun — — Denuel, Stark,Pap, Bartos, Legeza.Hm. gimn.: Mazura DiamantBorsai — Elek, Szegő, Kátai —Iványi, Mucsi, Öze, Kerekes, Né-mothy.A mérkőzés egyetlen gólját Paplőtte a második félidő 15. percében.Jók: Özvegy, Denuel, Pap, illetveBorsai és a csatárson, A biró né-hány tévedéstől eltekintve jól ve-zetle a mérkőzést, Főreál — Tunyogi 2:2 (20)SZAK pálya, — KISOK bajnoki.Főreál: Schveiter — Ábrahám, Hol.lósi I, — Csókási enyvesi, Fá-bián. — Hollósi II, TIll, ÖrdögVigh.Tunyogi: Budai — Domonkos, Bör-sök — Lévai, Balogi, MakhultEperjes: Kurucz, Sajtos, 1 ellazsálta a mérkőzést,Góllövők: Ördög (2), illetve Sajtos(2). Vecsernyés jól biráskodottTEEVEVEVVIAVEVEIVAAERVETAI9BBB0980Sportemberek! KBőrkabátok javítását, festésétvizhatatlan festékkel vállalom. ujbőrkabátokata legujabb szabás-sal készítek NAGY ISTVÁNMak Dessewffy.Tér(Szinház mellett az udvarban) atkülönlegességek Alapitási év 19íg.illamos megálló mellett.)EZEK EA ZS AE o Bv ZTe ———— mez